udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 24 találat lapozás: 1-24

Névmutató: Colan, Nicolae

1996. augusztus 8.

Sepsiszentgyörgyön pár hónapon belül működni fog a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeum sepsiszentgyörgyi kirendeltsége, amely már a Keleti-Kárpátok Múzeum magva, ismertette munkáját Ioan Lacatus. 1993-ban "a helyi románság ösztönzésére" létrehozták a Nicolae Colan Egyházi Dokumentációs Központot és Múzeumot, ez az ortodox egyház tulajdona. A múzeum a templomi művészetet mutatja be. A legrégibb ortodox templomok olyan Kovászna és Hargita megyei falvakban voltak, ahol ma már nem élnek románok, például 1712-ben létesült a köpeci és bükszádi templom. Számos román történeti munka foglalkozott az itt élt románokkal. Ioan Ranca professzor most dolgozik egy könyvön, ebben a román helynevek alapján következtet személynevekre. Lacatus kifejtette, hogy a Székely Nemzeti Múzeum /Sepsiszentgyörgy/ mellett román múzeumnak is kell lenni. /Kisgyörgy Réka: Exkluzív interjú Ioan Lacatussal, a kolozsvári Nemzeti Múzeum kirendeltjével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./

1996. augusztus 8.

Sepsiszentgyörgyön pár hónapon belül működni fog a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeum sepsiszentgyörgyi kirendeltsége, amely már a Keleti-Kárpátok Múzeum magva, ismertette munkáját Ioan Lacatus. 1993-ban "a helyi románság ösztönzésére" létrehozták a Nicolae Colan Egyházi Dokumentációs Központot és Múzeumot, ez az ortodox egyház tulajdona. A múzeum a templomi művészetet mutatja be. A legrégibb ortodox templomok olyan Kovászna és Hargita megyei falvakban voltak, ahol ma már nem élnek románok, például 1712-ben létesült a köpeci és bükszádi templom. Számos román történeti munka foglalkozott az itt élt románokkal. Ioan Ranca professzor most dolgozik egy könyvön, ebben a román helynevek alapján következtet személynevekre. Lacatus kifejtette, hogy a Székely Nemzeti Múzeum /Sepsiszentgyörgy/ mellett román múzeumnak is kell lenni. /Kisgyörgy Réka: Exkluzív interjú Ioan Lacatussal, a kolozsvári Nemzeti Múzeum kirendeltjével. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 8./

1996. október 18.

Okt. 18-án Sepsiszentgyörgyön a Nicolae Colan mitropolita nevét viselő sepsiszentgyörgyi vallási központ, az Erdélyi Nemzeti Múzeum keleti-kárpáti részlege, a helyi Andrei Saguna Keresztény Művelődési Liga szervezésében, a prefektúra támogatásával rendezvénysorozat kezdődik Román történelem, kultúra és civilizáció Erdély délkeleti részén címmel. Ennek keretében tudományos értekezlet, könyvbemutató lesz, melyen részt vesz Ion Selejan, Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke is. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 18./

1997. december 6.

Nem készült még tanulmány Székelyföld románosításáról, főleg nem a kommunista évtizedekről. Sorra készülnek a Har-Kov-jelentések a románság üldözéséről, hamis információk alapján. A magyarellenes diszkriminációról közöl Szilágyi Aladár néhány adatot. Az "ellenjelentés" kiinduló alapja lehetne Gheorghe F. Anghelescu vallásügyi államtitkárnak az 1994 és 1997 közötti időszakról szóló jelentése és a javasolt kormánystratégiája. Az államtitkár jelentéséből kitűnt, hogy ezekben az években a két megyében kétszeres szubvencióval támogatták az ortodox papokat, ugyanígy növekedtek évről évre a két székely megyében az új ortodox templomok építésére, illetve a meglevők felújítására adott költségvetési összegek /négy év alatt 2,5 milliárd lej/. Ugyancsak az állam fedezte a Bukarestben beindított szemináriumi osztály költségeit, az osztály a jelentés szerint misszionárius ortodox papokat képzett a két székely megye számára. Állami költségvetésből hozták létre Sepsiszentgyörgyön a Román Szellemiség Múzeumát az ortodox katedrálisban, Maroshévízen a Szent Illés Kolostor Múzeumát, és a Nicolae Colan metropolita nevét viselő Egyházi Dokumentációs Központot. Az államtitkár pontokba szedte a két magyar többségű megye román kisebbségének megerősítését szolgáló kormányzati teendőket. Ezek között szerepel, hogy az állam vállalja fel az itteni román ortodox püspökség minden költségét, a személyzet fizetését, biztosítsanak állást a lelkészek feleségeinek, hozzák létre a Keleti-Kárpátok Régészeti, Történelmi és Néprajzi Múzeumát egy- egy részleggel Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában, Maroshévízen, Kovásznán és Berecken. /Szilágyi Aladár: Ellenjelentés a Har-Kov-ból. = Bihari Napló (Nagyvárad), dec. 6-7./

2003. április 12.

Székelyföld régióvá válását Románia nemzeti egysége elleni támadásként értékelik a Kovászna, Hargita, Maros megyei román közösségek ,,képviselői", s elhatározták, ellenlépéseket tesznek. A sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Egyházi Dokumentációs Központban Ioan Lacatusu különleges kormányfelügyelő meghívására tartott ápr. 10-i összejövetelen olyannyira indulatosan támadták a magyarokat és az RMDSZ-t, hogy még Adrian Casunean-Vlad parlamenti képviselőnek is sok volt, s adott pillanatban elhagyta a tanácskozás színhelyét. Casunean közbenjárására a tervezetthez képest megszelídített nyilatkozatot fogadtak el, melyet 18, zömében helybeli civil szervezet, 6 Kovászna, egy-egy Maros és Hargita megyei pártszervezet, két bodzavidéki polgármesteri hivatal, valamint a sepsiszentgyörgyi ortodox esperesi hivatal képviselői írtak alá. Összejövetelükről kiutasították az STV román szerkesztősége által küldött magyar nemzetiségű operatőrt. A nyilatkozatban kérték a Székelyföld fejlesztési régió létrehozásának meggátolását, a magyar nyelv ne lehessen hivatalosan elismert az igazságszolgáltatásban és közigazgatásban. A dokumentum szerint a székelyföldi régió kezdeményezése a nem magyar ajkú lakosság mellőzésére irányuló, az állam nemzeti egysége elleni támadás. A román közösség képviselői találkozót kezdeményeztek az államfővel, a parlament és a kormány vezetőségével. Casunean elsősorban a román közösség radikalizálódása miatti félelmét fejezte ki, mert az összegyűltek még a párbeszédre sem voltak hajlandóak. /Szekeres Attila: Székelyföld mint régió. Támadásba lendül a román közösség. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 12./

2004. július 21.

A szabad iskolaválasztás miatt Sepsiszentgyörgy elővárosa, Szemerja általános iskolája az önfelszámolás határára sodródott. A Kiss Árpád Általános Iskola fénykorában, az 1987–88-as tanévben 770 tanulót fogadott be, 1989-ig évente átlagosan 400 diák járt ide. Idén ősszel viszont alig 80-90 diák kezdi itt az új tanévet, az első osztályba még senki nem iratkozott be. A központi jóhírű iskolák – a Székely Mikó Kollégium, a Mikes Kelemen Gimnázium – és az egyre népszerűbb Váradi József Általános Iskola „elcsábították” a gyerekeket. Az egyre kisebb létszámú iskolában az épületet fokozatosan rendbe tették, 2002-ben saját fűtési rendszerrel szerelték fel, az intézménynek gazdag könyvtára, szép udvara és sportpályája van. Imreh Magdolna igazgatónő elmondta most is elsősorban önerőből dolgoztak – akárcsak az elmúlt esztendőkben. A szemerjai iskola az első, amely látványosan közeledik az önfelszámolódás határához, de az Állomás negyedi általános iskolában, a Csíki negyediben, illetve a Nicolae Colan iskolában is csökkent a létszám. /Farkas Réka: A nagynevű intézmények vonzása. = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./

2008. május 15.

Sepsiszentgyörgy történetével kapcsolatos kiállítást nyitottak meg a Nicolae Colan Dokumentációs Központban. Többek között ott volt Gödri Ferenc 1899-es polgármesteri jelentése, a szentgyörgyi céhek, egyházak, kultúrintézmények működését illusztráló dokumentumok, a helyi magyar és román sajtóéletre fényt vető kópiák és régi várostérképet. A kiállítás mindenütt kellő teret szentelt a várostörténet román vonatkozásainak, így megemlékeztek a szentgyörgyi ortodox katedrális felszentelésének 25. évfordulójáról. /B. Kovács András: Várostörténeti dokumentumok. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 15./

2008. szeptember 26.

Példa nélküli összefogást kezdeményezett négy sepsiszentgyörgyi általános iskola, mert úgy véli, a mamutiskolák elszippantják előle a diákokat. Az I. és V. osztályok létszámának csökkentését követelik, valamint azt, hogy tartsák be a lakókörzetek szerinti beiskolázást, ami szerint csak azok iratkozhatnának más körzeti iskolába, akik alternatív, illetve sport-, valamint művészeti oktatást választanak. A Váradi József, Gödri Ferenc, Nicolae Colan és Ady Endre Általános Iskola vezetősége kezdeményezését a Tanügyiek Szabad Szakszervezete is támogatja. /Fekete Réka: Kisiskolák harca (Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 26./

2011. március 2.

Több a hely mint a kisdiák
A napokban összesítik a tanfelügyelőségek a magyar iskolák beiskolázási számait
Jelentősen csökken a következő tanévben a magyar kisiskolások száma – derül ki a megyei tanfelügyelőségek által javasolt beiskolázási számokból. Király András RMDSZ-es oktatási államtitkár segítséget ígért magyar osztályok indításához ott, ahol időben jelzik a gyermekhiányt.
A 2011–2012-es tanévben várhatóan ötezer gyerekkel csökken az alsó tagozatos kisiskolások száma – tájékoztatta lapunkat Király András oktatási államtitkár azzal kapcsolatban, hogy a megyei tanfelügyelőségek ezekben a napokban juttatják el a kért beiskolázási számokat a minisztériumhoz, és megkezdődött a készülődés az új tanévre. Az államtitkár úgy tudja, felső tagozaton nem változik a gyereklétszám, a demográfiai hullámvölgy tulajdonképpen a második, harmadik és negyedik osztályosokat érinti.
Az elsősök száma biztatóan alakul, várhatóan 10 200 magyar gyerek lépi át először ősszel az iskola küszöbét. A megyei tanfelügyelőségek most összesítik, hány iskolás- és óvodáskorú gyermek igényel ellátást, hol kell új osztályokat indítani, vagy régieket megszüntetni. „Én azt javasolom a kollégáknak, mindenképpen jelezzék, ha gondjuk van, mert most könnyebb áthidaló megoldást találni, mint már eldöntött helyzeteket újratárgyalni” – mondta Király András.
Az államtitkár szerint mindig a maximális létszámnak megfelelően, harmincfős osztályokkal kell kalkulálni. „Ez azt jelenti, hogy ha 80 gyerek jelentkezik egy iskolába, akkor nyugodtan három osztályt kell kérni, maga alatt vágja a fát az, aki ilyenkor elbátortalanodik” – hangsúlyozta Király, aki segítséget ígért a kisebbségi osztályok megtartásához minden hazai illetékesnek. Mint mondta, ha a tanfelügyelőségektől megérkeznek a kért adatok, akkor áttekintik, hol van szükség beavatkozásra.
A megyei tanfelügyelők egyelőre élnek a „rászámolás” lehetőségével, Hargita megyében például a jövő tanévre fenntartott helyek száma nagyobb, mint a jelenleg tanuló gyerekek száma. Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség szaktanfelügyelője lapunknak elmondta: a megyében 3300 elsőst, 3400 ötödikest és 3600 óvodást várnak a következő tanévben.
„Helye mindenkinek lesz, az idén az előző évekhez viszonyítva Hargita megyében csökkent az iskola- és óvodaköteles gyerek száma” – ismertette az adatokat a tanfelügyelőség munkatársa. Elmondta: a falusi óvodákban sok a szabad hely, a városi tanintézményekben azonban túljelentkezés van.
A Hargita Megyei Tanfelügyelőség az adminisztratív problémák elkerülése és az adatok követhetősége érdekében „iratkozási nyilvántartást” vezetett be, ami azt jelenti, hogy a beiratkozók adatait egy közös, a tanfelügyelőség szerverén működő internetes adatbázisba vezetik be. A nyilvántartásból követhető lesz, hogyan telnek be az iskolai és óvodai helyek, a beiratkozási terv menüpont alatt az érdeklődők az érvényes szabályokat is megtalálhatják.
„Már 2012-re is be vannak telve a helyek” – nyilatkozta lapunknak Székelyudvarhely egyik legnépszerűbb napközi otthonának vezetője, Tótharsányi Éva, aki szerint a legnagyobb gondban a kétéves gyerekek szülei vannak. „Óvodába csak hároméves kor betöltése után veszik fel a kicsiket, a bölcsődékben pedig nincs hely” – mondta az intézményvezető, aki szerint megoldást jelentene, ha az óvodákban két évre csökkentenék a beiratkozáshoz szükséges alsó korhatárt.
Kevés a román diák Háromszéken
Annak ellenére, hogy az iskolai helyek száma meghaladja az iskolások számát, sokan vannak „várólistán”, a népszerűbb intézményekben közelharc folyik a beiratkozáskor. Sepsiszentgyörgyön például szükség volt az iskolák körzetesítésére, mert a tapasztalatok szerint az itt élő szülők jelentős része egyetlen iskolát részesít előnyben – magyarázta lapunk kérdésére Keresztély Irma.
A Kovászna megyei főtanfelügyelő elmondta: bár valóban szabad iskolaválasztás van, de nem biztos, hogy a kiválasztott intézmény kellőképpen felkészült anyagilag, infrastrukturálisan és szakmailag nagyobb gyerekközösségek befogadására. Tájékoztatása szerint Sepsiszentgyörgyön 650 első osztályos helyet kértek jövőre az iskolák és 617 gyermek jelentkezett eddig. A gyereklétszám alapján 27 magyar, és 7,5 román tannyelvű első osztály indítható, az átlaglétszám meghaladja a 22 főt.
A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Főgimnáziumnak három első osztály indítását engedélyezték, de itt még nem zárták le a beiratkozást. Probléma van a Nicolae Colan iskolában, mert itt két román tannyelvű osztály indítását engedélyezték, eddig azonban csak az egyik telt meg, miközben a Váradi József iskolába csak kilenc román diák iratkozott: a „kisebbségi” oktatás nem csak az erdélyi magyarok, hanem a székelyföldi románok számára is kihívást jelent.
Keresett a művészet
Említésre méltó változás, hogy Sepsiszentgyörgyön megnőtt az érdeklődés a művészeti oktatás iránt, így hosszú évek óta először tudtak külön első osztályt indítani zene és képzőművészet szakokon. „Mi azért választottuk a művészeti iskolát, mert itt olyan jellegű képzést is kap a gyerek, amelyet más iskolákban elhanyagolnak” – ismertette szempontjait az egyik sepsiszentgyörgyi szülő, aki szerint alsó tagozaton minden iskolát művészeti iskolaként kellene működtetni.
A szülők azt is nehezen fogadják el, hogy szükség van a körzetesítésre. „Sok szempontot vesz figyelembe az ember akkor, amikor iskolát választ, és csak az egyik ok a lakhely. Fontos a szülők munkahelye is, az útvonal, amelyet a család mindennap bejár, és nem utolsó- sorban fontos az oktatás minősége, az intézmény biztonsága” – érvelt lapunknak Köllő Éva, akinek kisfia ősszel megy első osztályba. A szülő azt várja a tanfelügyelőségtől, hogy szigorúbban ellenőrizzen, és biztosítsa az esélyegyenlőséget minden iskolásnak.
Baloga-Tamás Erika, Kovács Zsolt
Új Magyar Szó (Bukarest)

2013. június 22.

Városismereti barangolás
A diákok nincsenek tisztában azzal, hogy négy Gödri Ferencről beszélünk Sepsiszentgyörgy történetében, de biztosan mozognak a címerjegyek értelmezésénél és a várostérkép előtt – többek között ezeket állapította meg Nemes Emil tanító, a Barangoló örökös szervezője, aki idén tizennegyedszerre hirdette meg a városismereti vetélkedőt.
A tizennégy I–VIII. osztályos résztvevő csapatból összesítettben a legnagyobb pontszámot a Székely Mikó Kollégium III. C osztályos Bástya csapata érte el, az elemisták külön pontozásán a Mikó IV. B osztályának Aranyalmák csapata győzött, a gimnazisták közül a Nicolae Colan Általános Iskola V. A osztályos Kincskeresői szerezték a legtöbb pontot. A Lábas Házban tartott díjkiosztón minden résztvevő iskola kapott három példányt a Nemes Emil által összeállított Barangoló, 2. városismereti kisokosból, amelyet lapozva a gyermekek játékos formában jutnak hozzá az ismeretekhez.
(fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2013. december 18.

Megszűnhet az Ady Endre-iskola (Az EMNP szerint)
Tudomásunkra jutott, hogy meg akarják szüntetni a sepsiszentgyörgyi Ady Endre-iskolát – jelentette be tegnap Bedő Zoltán, az EMNP sepsiszéki ügyvezető elnöke, aki szerint ez biztos, már az érintett pedagógusokkal is közölték. Az elképzelés az, hogy az állomási iskolába járó gyermekeket a Csíki negyedi Gödri Ferenc- és az Olt negyedi Nicolae Colan-iskolába irányítják át – nyilatkozta, és azt is elmondta: az EMNP tiltakozásra, akár sztrájkra és élőláncra is buzdítja a szülőket, hogy közös erővel megakadályozzák az intézmény bezárását. Erről egyébként a helyi tanácsnak kell döntenie, és Antal Árpád polgármester szerint idén nem kerül rá sor; a tárgyalások megkezdődtek a városi iskolahálózat működéséről, de az Ady bezárása csak egyik, távolról sem végleges javaslat.
A helyzet több szempontból is súlyos – hangsúlyozta Bedő, aki több érvet is felsorakoztatott az Ady megmaradása mellett: az állomási iskola felszámolásával napi utazgatásra kényszerítenek több száz diákot, illetve az őket szállító szülőket, állások szűnnek meg, és ami a legfontosabb: kisebbségi sorban minden egyes bezárt intézmény a közösség erejét gyengíti, újraindítása sokkal nehezebb, ha ugyan nem lehetetlen. Harcolni kell minden egyes iskoláért akkor is, ha nehéz fenntartani, mert nem az anyagi szempont az egyetlen, amit figyelembe kell venni. Egyébként az Ady esetében erre sem lehet hivatkozni, mert 350 diákja van (ehhez adódnak az esti osztályok és az óvodások), miközben a Gödri 312, a Colan pedig 314 tanulót nevel. A törvény szerint legalább 300 gyermek kell egy iskola fenntartásához, de ha Kézdivásárhelyen vállalta az önkormányzat, hogy két olyan iskola működtetéséhez is hozzájárul, ahol kevéssel 300 alatt van a létszám, Sepsiszentgyörgyön is megteheti. Nem kell szolgalelkűen, országszinten elsőként követni a tanügyminisztérium rendeleteit – tette hozzá az EMNP sepsiszentgyörgyi megbízott elnöke. Váncsa Albert szerint minden elveszett állás a nemzet csökkenéséhez vezet, az Ady bezárásával is pedagóguscsaládok kerülnek veszélybe. Emlékeztetett: az elmúlt években megszűnt a mezőgazdasági és az építkezési szaklíceum és a szemerjai Kiss Árpád-iskola is, és keményen bírálta Keresztély Irma tanfelügyelőt, akinek irányítása alatt mindez megtörtént. Ott, ahol létkérdés a megmaradás, a túlduzzasztott belvárosi iskolákból kell kiindulni, hiszen a Székely Mikó Kollégiumban és a Mikes Kelemen Líceumban is öt párhuzamos, nagy létszámú osztály működik, holott egy-egy osztálynyi diák átirányításával megmenthetnék a lakónegyedi tanintézményeket. Az elhangzottakat Czegő Zoltán tanácstag azzal egészítette ki, hogy az Ady Endre-iskolában „jóval több a magasan képzett tanár”, mint a Colanban, a lakókörzete és az épülete is nagyobb; mégsem az állomási iskolát fejlesztik, az elmúlt évtizedben egy fityinget sem kapott erre a célra. Czegő hangsúlyozta: mind a három lakótelepi iskolát a szükség és az igény hozta létre, egyiket sem szabad megszüntetni, hiszen az utóbbi időben növekedni látszik a gyermekvállalási kedv Sepsiszentgyörgyön. Az Ady Endre-iskola bezárása csak az egyik a felmerült lehetőségek közül – szögezte le Antal Árpád polgármester, aki szerint távolról sincs végleges döntés, mindössze arról van szó, hogy megkezdődtek a tárgyalások a sepsiszentgyörgyi iskolahálózat szerkezetéről. Mind a három körzeti iskolában vannak kis létszámú osztályok, főként a román tagozaton fordul elő, hogy három intézmény között oszlik el húsz-huszonöt diák, ennek az állapotnak a fenntartása nem indokolt egy településen belül. Egyelőre keresik a legjobb megoldást, a megbeszélések, egyeztetések a szakma részvételével folytatódnak, a helyi tanács csütörtökre összehívott évzáró ülésének napirendjén a téma nem szerepel. Idén tehát semmilyen döntés nem születik iskolaügyben, és bármi is lesz 2014 januárjában, az a folyamatban levő tanévet nem érinti, nem kell a szülőknek a téli vakáció után azt keresniük, hová is vigyék gyermekeiket.
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. április 24.

Díjak és kedves ismerősök (A magyarkanizsai VII. gyermekfesztivál margójára)
A sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola életében lassan hagyománnyá vált, hogy minden év áprilisában meglátogatjuk a vajdasági (szerbiai) Jovan Jovanovic Zmaj Általános Iskolát, testvértanodánkat. Idén április 10–13-án tizenkét kisdiák négy felnőtt kísérővel részt vett a magyarkanizsai iskola által szervezett VII. gyermekfesztiválon.
A házigazdák mellett négy szerbiai, hét magyarországi, egy szlovákiai iskola és a mi csapatunk versenyzett több kategóriában. Készültünk szavalással, mesemondással, színdarabbal és néptánccal. A szivárványon túl... témával meghirdetett pályázatra rajzokat küldtek a nagyobb diákok mellett iskolánk legkisebbjei, az előkészítő osztályosok is, az irodalmi pályázatra pedig a másodikosok versekkel és fogalmazásokkal is beneveztek. A versmondás kategóriában Sacară Adrien II. B osztályos tanuló Kányádi Sándor Krumplis mese című versével különdíjat nyert. Menyecskés viseletével élethűen alakította a rafinált székely gazdasszonyt, aki gyakran traktálja férjét ünnepnapokon krumplival vagy burgonyával, hétköznap pedig pityókával. Néptánc-szólójukkal ugyancsak különdíjat kaptak a Rápolti István táncoktató által felkészített kisdiákok: Sáfrány Joó Erzsébet és Fazakas Zsombor. Utóbbi népdaléneklésben második lett. A Bizonyítványosztás az állatiskolában című színdarabban Incze Kriszta negyedikes tanuló ügyesen alakította a csintalan állatdiákjai eredményeit ecsetelő róka-tanítót. Forgács Tamás manó-bemondó zárta a darabot a „jó lesz-e, rossz lesz-e az a bizonyítvány” kérdéssel, mely minden kisdiákot foglalkoztat a tanév végén. Szintén ő székely népmesével is megörvendeztette a hallgatóságot. Versenybeli szereplésünkre a Tulipán tánccsoport nyolc táncosa – Daragics Zsanett, Kányádi Eunika, Sacară Adrien, Szabó Renáta, Bodosi Balázs, Incze Mihály, Pulugor Balázs és Varga Norbert – tette fel a koronát: erdélyi táncaikkal első díjat nyertek. A fesztivállal párhuzamosan kiírt képzőművészeti és irodalmi pályázatra beküldött művészeti alkotások is öregbítették iskolánk hírnevét. A képzőművészeti pályázaton Tódor Beáta előkészítős kisdiák munkája III. díjat kapott. A másodikosok között a versíró pályázaton Daragics Zsanett harmadik, fogalmazás kategóriában Kisgyörgy Szabolcs első helyezést ért el. Szombat délelőtt mi, pedagógusok továbbképzőn, tanulóink pedig szabadtéri közös játékokon vettek részt. Délután a vendéglátó családokkal indultunk felfedezni a környéket: némelyek a Tisza parton sétáltak, mások Szabadkára kirándultak vagy a palicsi tavat és állatkertet látogatták meg. A magyarkanizsai fesztiválon nem csak díjakkal gazdagodtunk. Kaptunk szeretetet, gondoskodást, tiszteletet, odafigyelést. Szereztünk ismereteket, tapasztalatot, ismerősöket, barátokat. Ismerkedtünk a tájjal, idegen emberekkel, egy más kultúrával. Csodálatos napok voltak, köszönet értük a lelkes szervezőknek, a vendégfogadóknak, az utunkat támogató megyei és városi önkormányzatoknak. TAMÁS MÁRTA
tanítónő. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. május 1.

Sepsiszentgyörgyön találkoztak a diákszínjátszók
Nyolcadik kiadását valósították meg a Gyermekszínjátszók Országos Találkozójának. A rangos vetélkedőnek a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola adott otthont. A háromszéki diákok két-két első és második, valamint egy harmadik díjat szereztek.
A versenyen brassói, szászrégeni, felsőboldogfalvi, gyergyószentmiklósi, farkaslaki, csíkszentsimoni, sepsiszentgyörgyi, torjai, rétyi és illyefalvi diákszínjátszók vettek részt, összesen tizenhárom előadással. Külön csoportban versenyeztek az elemi és a gimnáziumi tanulók – a kicsik hat, a nagyok hét produkciót mutattak be.
Nagy Kopeczky Kálmán, a zsűri elnöke szerint a színjátszó találkozónak a varázsa a gyermeki tisztaságban rejlik. Meglátása szerint évről-évre nő az előadások színvonala, válik jobbá a gyerekek teljesítménye. Ezt bizonyítja, hogy az elemi osztályosoknál minden produkciót díjaztak. A legjobbnak a torjai diákszínjátszók bizonyultak, ők A tök és a csikó című mesefeldolgozással végeztek az első helyen.
A második díjat a Váradi József Általános Iskola tanulóinak ítélték oda a Csipkerózsika és a Taligás király című produkciókért, harmadik díjban részesültek a brassói (Az erdők világa), a rétyi (A pletykás asszony) és szászrégeni (Füllentő) diákok.
Az V-VIII. osztályosok csoportjában a felsőboldogfalvi (A rút kiskacsa) és az illyefalvi (A szegény ördög) diákok előadása nyerte el a zsűri tetszését, második lett a szászrégeniek Pótvizsga című produkciója, harmadik helyen végeztek a farkaslaki tanulók a Szent István koronája előadással. Dicséretben részesültek a gyergyószentmiklósiak (Üdv Csajvilliben), valamint a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola tanulói A kényes leány előadással
Rákosi Katalin. Székelyhon.ro

2014. szeptember 18.

Még egy diszlexiás osztály
Egyre több az olvasás-, írás- és számolászavaros gyermek – állítják a sepsiszentgyörgyi Fejlesztő és Rehabilitációs Alapítvány (FER) szakemberei, akik a nyáron folytatták 2011-ben megkezdett ingyenes felmérő munkájukat az elemi osztályos diákok körében, és akinél részképesség-zavart, illetve arra utaló jegyet állapítottak meg, segítő foglalkozásra javasolták, illetve diszlexiás osztályba irányították.
Ilyen speciális osztály két évvel ezelőtt indult először Háromszéken, a kezdeményezést a Nicolae Colan Általános Iskola karolta fel, szeptember 15-én még egy ötödik kezdte meg működését, ahol azok a pedagógusok tanítanak, akik az elmúlt tanévben szakmai továbbképzésen vettek részt Budapesten. Az alapítvány és az iskola ez irányú tevékenységét a Pro-Dis-Lex Egyesület segíti. (fekete)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. december 6.

Közösségi küzdelem a megmaradásért (Húszéves a Nicolae Colan Általános Iskola)
Az alig nagykorú iskola különös utat tört magának a közoktatás intézményrendszerében. Igen rövid idő alatt olyan intézménnyé vált, amely a család, az iskola és a helyi közösség partnerségére épül, és amelynek létéért a szülők ádáz küzdelmet folytattak és folytatnak – mondta köszöntőbeszédében Kátai Zsuzsanna szülőbizottsági elnök tegnap a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola fennállásának húszéves évfordulója alkalmából tartott ünnepségen. Ennél találóbban sem az egykori és jelenlegi iskolavezetők, sem a tanfelügyelőség, a helyi önkormányzat, a civil társadalom képviselői nem fogalmazták meg, hogy mi is történt 1994-től az Olt negyedi lakótelep kétnyelvű iskolájában. Opra Kálmán alapító igazgató a kezdeteket ismertette, amikor a sepsiszentgyörgyi zeneiskolából, ahol a túlméretezett diáklétszám miatt három váltásban tanítottak, a hagyományos oktatású osztályok kiváltak, és létrejött az új iskola. 1994 szeptemberében 1302 tanulóval nyitotta meg kapuját az a kétnyelvű tanoda, amely a helyi román közösség kezdeményezésére még abban az esztendőben felvette az árapataki származású ortodox egyházfő, Nicolae Colan nevét, de a kezdeti fellendülés hamar véget ért, alig néhány év múlva rohamosan apadni kezdett a diáklétszám. Szőcs Emese jelenlegi iskolaigazgató ennek okát többek között abban látja, hogy a városban gyárak zártak be, a munkanélküliek egy része külföldön keresi boldogulását, sok család kitelepedett, és így kezdett kiürülni a lakónegyed iskolája. Beszédében hangsúlyozta, hogy tanárok, igazgatók váltották egymást, állandóan módosultak a törvények, de mindig sikerült megtalálniuk a türelem, a tolerancia útját, és odavonzani olyan családokat, akik értékelték ezt az utat.
Keresztély Irma főtanfelügyelő méltatta az iskola kitartását olyan időkben is, amikor a diáklétszám már annyira csökkent, hogy az intézmény léte forgott kockán, de akkor kaput nyitottak az alternatív oktatásnak, és megmentették az intézményt. Jelenleg 341 diák tanul itt, és a 2011-ben idecsatolt két óvodában 314 gyermeket fogadnak naponta. Itt működik az újraindult iskolai Waldorf-oktatás, és a megyében egyedülálló diszlexiás tagozat, ami arra késztette a pedagógusokat, hogy folyamatosan képezzék magukat az említett szakterületeken.
Köszöntőt mondott Kelemen Szilárd tanácstag, aki a helyi önkormányzat képviselője az iskola vezetőtanácsában, Nagy Zoltán pedig a polgármesteri kabinet küldöttjeként ismertette, hogy 2015-ben a város kétmillió lejt fordít a Nicolae Colan Általános Iskola udvarának felújítására és az óvoda konyhájának beüzemelésére. A kétnyelvű évfordulós ünnepségen román részről felszólalt az iskola aligazgatója, a megyei főtanfelügyelő helyettese, a helyi román civil szervezetek és a kormányhivatal képviselője, az iskola diákjai pedig magyar és román nyelvű énekekből, szavalatokból összeállított műsort mutattak be Benedek Magdolna irányításával. A szervezők emléklappal mutatták ki hálájukat az iskola egykori igazgatóinak és nyugalmazott tanárainak, a díszmeghívott pedig a vajdasági Magyarkanizsa Jovan Jovanovic Zmaj kétnyelvű, magyar–szerb testvériskolájának küldöttsége volt Juhász Márta iskolaigazgató vezetésével, aki lapunknak elmondta, eddig ők fogadták a sepsiszentgyörgyi diákokat az általuk szervezett gyermekfesztiválokon, most először viszonozták a látogatást, és legnagyobb örömük az, hogy a gyermekek az elmúlt találkozások alkalmával olyan szoros barátságokat kötöttek, hogy induláskor pontosan megnevezték, hogy Háromszéken melyik családnál szeretnének megszállni. A magyarkanizsai iskolavezető hálás a két testvérváros önkormányzatának, amiért támogatják az iskolák együttműködését, és bízik abban, hogy ezt a kapcsolatot a jövőben kiszélesítik szakmai vonalon is.
A húszéves évfordulós ünnepség a névadó iskolaudvaron álló  szobrának koszorúzásával ért véget, de adventi hangulat is belengte az iskolát, mert előző nap a kis kézművesek adventi koszorúkat és díszeket készítettek, és minden bizonnyal karácsonyig a festett, ragasztott üdvözlőlapok is gazdára találnak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2015. április 23.

Megmentenék a kis iskolákat
Nem lenne jó bezárni egyetlen falusi elemi iskolát sem azért, mert gyermekhiány miatt esetleg csak összevont osztállyal, osztályokkal tudnak működni, inkább segíteni kell ezeket, hogy minőségi oktatást nyújtsanak – véli Kiss Imre megyei főtanfelügyelő, aki annak okán fejtette ki véleményét, hogy az előkészítő osztályokba történő beiratkozás második szakasza után kiderült, hatvanöt háromszéki településen a nagyobbakkal együtt kénytelenek tanulni az iskolakezdők. 
Márciusban beiratkozott az iskolaköteles gyermekek közel 90 százaléka, a második szakaszban még jelentkeztek néhányan, így az eddigi állás szerint 92 önálló osztály indulhat ősztől 1749 gyermekkel, és 324-en hatvanöt összevont osztályban tanulhatnak. Aki kimaradt, még iratkozhat, ezúttal az iskolák nem kötelesek betartani a körzeti szabályozást, a jelentkezőket oda sorolják be, ahol üres helyek maradtak.  A főtanfelügyelő rámutatott, nagy az elvándorlás faluról, a szülők egy része nem bízik az összevont oktatásban, ezért városra vagy a községközponti iskolába íratják gyermeküket, ennek érdekében készek ideiglenes lakóhelyi igazolást is szerezni. Háromszéken csak Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen vannak iskolakörzetek, említett két városban százhatvankét család juttatta be gyermekét egy másik körzet iskolájába ideiglenes igazolvány alapján – többek között negyvenheten a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumba, harminckilencen a Mihai Viteazul Főgimnáziumba (emiatt mindkét iskolában ősztől egy osztállyal több indul a tervezettnél), heten a Váradi József, hatan a Nicolae Colan Általános Iskolába, tizenheten a kézdivásárhelyi Petőfi Sándor, huszonkilencen a Molnár Józsiás Általános Iskolába.
Ennek vagy a gyermekhiánynak köszönhetően idén egyetlen hatéves sem iratkozott a kézdialmási, bardoci, kiskászoni, ojtozi magyar tagozatra, a román vonalon pedig kirívó eset a baróti Gaál Mózes Általános Iskola, ahol három korosztályból összesen hat gyermek tanul egy összevont osztályban.
A főtanfelügyelő kezdeményezi egy adatbázis létrehozását, amelyből kiderülne, kik azok a hatéves gyermekek, akiket még nem írattak be iskolába, és az üres helyekre beosztanák őket, ha pedig szükség, képzéseket indítanának az összevont osztályokban tanítók számára, akik olyan komplex többletmunkát végeznek, amit nem tanítanak a főiskolán, egyetemen.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. április 23.

Diákok az egyetemen
Időjárás-előrejelzésről, növényi festékekről, a burgonyagumóban található keményítőszemcsék réteges szerkezetéről, belsőégésű motorról, növényi illóolajokról hallottak előadásokat, láttak és végeztek kísérleteket sepsiszentgyörgyi diákok szerdán és csütörtökön a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem helyi agrármérnöki szaka nyílt napjain.
A Sapientia háromszéki tanulmányi központjában Abod Éva, Bartha Csaba, Bíró Enikő, Csiszér Levente, Nyárádi Imre István és Pásztor Judit egyetemi tanárok mellett a hallgatók is bekapcsolódtak a tevékenységekbe, amelyeket hat csoportban szerveztek párhuzamosan, a végén pedig a tanulók villámkérdésekre válaszoltak a közös játékban. A Székely Mikó Kollégium, a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskola, a Kós Károly Szakközépiskola és a Nicolae Colan Általános Iskola tanulói rövid betekintést nyertek a talajtan és agrometeorológia, az agrokémia, növénytan és növényélettan, a mezőgazdasági géptan és a növénytermesztéstan világába, laboratóriumi kísérletet végeztek a növényekben lévő festékanyag kivonására, műholdképekkel szimulálták az időjárás-előrejelzést, mikroszkóppal megvizsgálták a csalán bőrszövetén lévő apró növényi szőröket, amelyek a védekezést szolgálják, megismerték a porlasztó történetét és működését, tanulmányozták az illóolajokat tartalmazó gyógynövényeket és az aromakivonó technikákat. A Sapientia nyílt napjain a Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Csíkszeredában működő szakokról is tájékoztatták a diákokat, akik közül többen arról érdeklődtek, milyen elhelyezkedési lehetőségek, esélyek vannak a különböző szakterületeken végzett tanulmányok befejezése után.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. május 3.

Fogyatékkal élők hétvégéje
Zenekarok, táncsoportok, pantomimesek, egyéni előadók, jelölő kórus, először fellépők és visszatérők vettek részt szombaton a sepsiszentgyörgyi Írisz Ház által fogyatékkal élők számára szervezett ötödik Outsider Music Fest rendezvényen, vasárnap pedig rendhagyó istentiszteleten imádkoztak együtt a sérültek a belvárosi református templom gyülekezetével.
A Korábbi évekhez hasonlóan a speciális zenei eseményt a tordasi Értelmi Fogyatékosok és Pszichiátriai Betegek Otthona Szivárvány együttese nyitotta meg és zárta, majd őket követte a martonvásári Szent Ágoston Speciális Iskola Színvarázs csoportja, a kolozsvári Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája jelölő kórusa, a marosvécsi Neuropszichiátriai Rehabilitációs Központ pantomimesei, a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola Dislex-zenekara, az Írisz Ház tánccsoportja együtt a Tanulók Háza tanítványaival, az Írisz Band, a marosvásárhelyi Alpha Transilvania Happy Feet együttes és Ana Popov kisinyovi énekes.
A belvárosi református gyülekezet azok felé nyitotta meg a szívét, akikhez nem nyit a társadalom, akiknek életében még az is nehéz vagy lehetetlen, hogy eljussanak a templomba – indította a vasárnapi rendhagyó istentiszteletet Makkai Péter árkosi református lelkész, az Írisz Ház vezetője. A speciális liturgia alatt a kántorizálást a tordasi zenekar végezte, az igét Farkas Éva fogyatékkal élő olvasta, majd azért imádkozott, hogy a társaival együtt tudja elfogadni saját fogyatékosságát, és őket is fogadják el az emberek. Prédikációjában Makkai tiszteletes Jézus mennybemeneteléről beszélt, ami nem az örök időre tartó távozását jelentette, éppen ellenkezőleg, akkor került igazán közel mindenkihez, hiszen az emberek szívébe költözött. Farkas Enikő mozgássérült arról vallott: hitt abban, hogy egyszer dolgozni fog, és lám, jelenleg ő az Írisz bolt egyik eladója, pénztárosa, majd fellépett a kisinyovi Ana Popov énekes, zárásként a gyülekezet együtt énekelt és imádkozott. Pap Attila lelkipásztor szép szavakkal és képeslapokkal, Táncos András gyülekezeti tag verssel köszöntötte az édesanyákat, a perselypénzt pedig felajánlották a Diakónia Keresztyén Alapítvány fogyatékosgondozó tevékenysége javára.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2016. június 22.

Népszerű a városismereti vetélkedő
Több mint másfél száz diák és harmincnyolc pedagógus vett részt a Nemes Emil sepsiszentgyörgyi tanító által kezdeményezett és szervezett 17. Barangoló városismereti vetélkedőn.
A háromfős csapatok helyi utcanevekkel és madarakkal ismerkedtek, valóságos madárkatalógust rajzoltak, szavakat alkottak Sepsiszentgyörgy betűiből, helyesírási feladatokat oldottak meg, böngészték a várostérképet. A Barangoló városismereti vetélkedő nem tantervi alapokon megfogalmazott tananyagra épül, hanem olyan ismeretekre, amelyekkel a diákok naponta találkoznak, de nem biztos, hogy fontosnak tartják ezeket, a feladatok megoldása ellenben ráirányítja figyelmüket az őket körülvevő dolgokra, jelenségekre.
A legtöbb csapat, tizenhat a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskolából jelentkezett a vetélkedőre, nyolc csoport vett részt a Gödri Ferenc Általános Iskolából, hat a Nicolae Colan Általános Iskolából, négy a Mikes Kelemen Elméleti Líceumból, kettő az uzoni Tatrangi Sándor Általános Iskolából, egy-egy csapat az Ady Endre Általános Iskolából, a Református Kollégiumból, a Plugor Sándor Művészeti Líceumból és két vegyes csapat a Székely Mikó Kollégium és a Mihai Viteazul Főgimnázium diákjainak összefogásából.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2017. január 13.

Üres az igazgatói szék néhány iskolában
Beiktatása napján lemondott a hétfőtől ideiglenesen kinevezett igazgató a sepsiszentgyörgyiBerde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Szakközépiskolában, ezért szerdán újabb jelöltre tett javaslatot az iskola nevelőtanácsa, amit ma iktatnak a megyei tanfelügyelőségen. Ha az újabb kinevezés zöld utat nyer, akár hétfőtől lehet igazgatója a megyeközpont Ág utcai szakközépiskolájának.Gazdag Ildikó tizenhat évig vezette a Berde Áron-iskolát, nem jelentkezett az októberi versenyvizsgára, ezért a Mircea Dumitru korábbi oktatási miniszter idejéből származó módszertan szerint nem volt jogosult a tisztség további betöltésére. A versenyvizsgán egyedül Szőcs Emese, a sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskola igazgatója pályázta meg a szóban forgó szakközépiskola igazgatói székét, ugyanakkor a Colan-iskola vezetéséért is vizsgázott, mindkét esetben sikeresen, de végül korábbi tanodáját választotta, így a Berde Áron-iskola igazgató nélkül maradt. A tantestületnek december 21-ig kellett javaslatot tennie a vezetői állás betöltésére, felkérésre Gyönös Erika közgazdász-tanár vállalta a feladatot, de amint kiderült, hogy Pavel Năstase új tárcavezető pénteken módosította a korábbi módszertant, amely szerint azok a korábbi igazgatók és aligazgatók is kinevezhetőek a betöltetlen helyekre, akik nem versenyvizsgáztak, illetve megbuktak a megmérettetésen, azonnal visszalépett, már hétfőn iktatta lemondását a megyei tanfelügyelőségen. 
Az iskola nevelőtestülete a tanári kar javaslata alapján Gazdag Ildikó korábbi igazgatóra szavazott, az érintett elvállalta a jelölést, ha a tanfelügyelőség rábólint, az augusztusra meghirdetett versenyvizsgáig ő lesz az iskolavezető. Helyettesre itt nincs lehetőség, jogszabály szerint ehhez legkevesebb huszonnégy osztálynak kellene működnie, jelenleg tizennyolc osztálya van az iskolának. Gazdag Ildikó lapunknak elmondta, egyelőre nincs, aki aláírja az iskola hivatalos dokumentumait, de a napokban nincs határidős iratcsomó, amint megkapja az ideiglenes kinevezést, átveszi a feladatokat.
Hasonló a helyzet a kézdivásárhelyiBod Péter Tanítóképzőben, ahol senki nem jelentkezett a versenyvizsgára, a módszertani megszorítások miatt végül Len Rita vállalta az igazgatói teendőket, de amint hétfőn megtudta, hogy a korábbi igazgató is kinevezhető (aki nem vett részt a megmérettetésen), azonnal visszalépett, ennek nyomán Len Csaba korábbi igazgatót javasolta a tantestület a vezetői tisztségre. Sorsa szintén hétfőn dől el a megyei tanfelügyelőségen. A sepsiszentgyörgyi Református Kollégiumban némileg más a helyzet, Csurulya Edit korábbi igazgató nem versenyvizsgázott, az ideiglenesen kinevezett Berekméri Annamária ellenben kitart döntése mellett, és tanév végéig betölti az igazgatói tisztséget, azt még nem tudni, hogy az augusztusi versenyvizsgára jelentkezik-e.
A háromszéki középiskolák többségében maradtak a régi vezetők, akik versenyvizsgával vagy anélkül irányítják tovább az intézmény tevékenységét, ahol váltás történt, ott az órarenden is igazítani kellett, mert a helycsere több pedagógust érintett.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)



lapozás: 1-24




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék